Kilencedik fejezetFELDERÍTÉS

«Öt huzamosabb ideig működő jelzőfényt bocsátottunk le a hengerbe, úgy, hogy a teljes hosszát belátva megfelelő minőségű képeket készíthessünk róla. Valamennyi fő egységét feltérképeztük, s bár nagyon keveset tudunk azonosítani, ideiglenes neveket adtunk nekik.

A belső üreg ötven kilométer hosszú és tizenhat kilométer széles. A két vége ívesen lezárt, meglehetősen bonyolult mintázatot alkotva. A miénket neveztük el északi féltekének, s itt, a tengelynél állítjuk fel első bázisunkat.

Középről három, egymással százhúsz fokot bezáró, körülbelül egy kilométer hosszú létra ágazik szét, amelyek egy teraszos gyűrű alakban körbefutó térre vezetnek el. Innen három óriási lépcsősorban folytatódnak, le egészen a síkra.

Mr Rámának ez a része leginkább akkor képzelhető el, ha egy roppant méretű, három bordával ellátott esernyőhöz hasonlítjuk.

A bordák maguk a lépcsők, a tengely közelében nagyon meredekek, de a lenti síkság felé haladva egyre inkább ellaposodnak. Az általunk Alfa, Béta és Gamma névvel ellátott lépcsősorok nem folytonosak, öt, körbehaladó terasz töri meg őket. Becslésünk szerint húsz-harmincezer lépcsőfokból állhatnak… valószínűleg csak veszély esetén használják, elképzelhetetlen, hogy a rámaiak, vagy akárhogyan fogjuk is őket hívni, ne találtak volna ki valami jobb módot arra, hogy megközelítsék világuk tengelyét.

A déli félteke merőben más, mint ez; nincsenek lépcsők, és nincs lapos középső rész. Ehelyett a közepéből több kilométer hosszú óriási rúd áll ki, körülötte hat kisebbel. Az egész roppant különös, fogalmunk sincs, mire való.

A két félgömb közti ötven kilométer hosszúságú hengeres részt Középső-alföldnek neveztük el. Esztelenségnek tűnhet alföldnek nevezni valamit, ami ilyen nyilvánvaló görbülettel rendelkezik, mi mégis jogosnak tartjuk — hiszen, ha lejutunk, síkságnak fogjuk látni éppúgy, mint ahogy egy palack belseje is annak tűnik a hangya «szemében», amely körbe-körbemászik a palack belsejében.

A Középső-alföld legfeltűnőbb jellegzetessége a közepén körbefutó, tíz kilométer széles sötét sáv. Szalag-tengernek neveztük el, mert jégre emlékeztet. Mintegy tíz kilométer hosszú és három kilométer széles, ovális alakú sziget emelkedik ki a közepén, magas építményeket látunk rajta. Mivel emlékeztet bennünket a jó öreg Manhattanre; elneveztük New Yorknak. Bár nem annyira város, mint inkább hatalmas gyár vagy vegyiüzem lehet.

De van néhány város is — legalább hat: ha emberek számára épültek, egyenként talán ötvenezres nagyságrendűek lehetnek. Sorban a Róma, Peking, Párizs, Moszkva, London és Tokió névre kereszteltük őket… Utak és valami vasúthoz hasonló pályák kötik össze őket.

Évszázadokra elegendő kutatási anyag van ebben a befagyott, holt világban. Négyezer négyzetkilométernyi feltárandó terület fekszik előttünk, és mindössze néhány hét áll rendelkezésünkre. Vajon választ kapunk-e valaha is arra a két kérdésre, amely azóta motoszkál bennünk, mióta a lábunkat betettük: kik voltak, és mi történt velük?»

A felvétel véget ért. A Ráma-bizottság Földön és Holdon lévő tagjai kinyújtóztatták tagjaikat, aztán tanulmányozni kezdték az előttük kiterített térképeket és fényképeket. Bár már több órája ezzel foglalkoztak, a képek nem árulták el a méreteket, melyeket Norton kapitány hangja az imént közvetített. Ő valóságosan ott van, saját szemével látta ezt a különös, kifordított világot az alatt a néhány röpke pillanat alatt, míg a jelzőfények megvilágították régóta tartó sötét éjszakáját. És ő lesz az az ember, aki felderítő utat vezet majd ide.

— Dr. Perera, esetleg van valami mondanivalója?

Bose nagykövet futólag arra gondolt, vajon nem kellett volna először Davidson professzornak megadnia a szót, lévén ő a rangidős tudós, és közöttük az egyetlen csillagász. De az idős kozmológus szemmel láthatóan enyhén sokkos állapotban volt, még nem tért egészen magához. Egész pályája során úgy tekintett az univerzumra, mint a gravitáció, mágnesesség, sugárzás személytelen, titáni erőinek arénájára, soha nem hitte, hogy az élet fontos szerepet játszik a dolgok rendszerében; az élet megjelenését a Földön, a Marson és a Jupiteren véletlen aberrációnak tekintette.

És íme, itt a bizonyíték, mely szerint nemcsak hogy létezik élet a Naprendszerén kívül, de a szint, amelyre eljutott, az ember számára még századokig reménytelen vágy marad. Mi több, a Ráma felfedezése veszélyezteti azt a dogmát is, amelyet Olaf professzor évek óta prédikált. Ha sarokba szorították, elismerte, hogy létezhet élet más csillagrendszereken is — ugyanakkor váltig hangoztatta, hogy sohasem győzhetik le a roppant csillagközi távolságokat.

Ha Norton parancsnoknak igaza van, amikor úgy ítéli meg, hogy a Ráma ma már csak sírhely, nekik valóban nem sikerült. De ők legalább megpróbálták, s ez azt jelenti, hogy erősen bíztak vállalkozásuk sikerében. Ha pedig ilyesmi egyszer megtörtént, akkor meg kellett történnie többször is a százezer millió nappal rendelkező Galaxisban… és valakinek, valahol majd sikerülni fog.

Bizonyíték nélkül ugyan, de ezt a tételt hajtogatja széles mozdulatok kíséretében Dr. Carlisle Perera évek óta. Most persze boldog, ámbár örömébe némi üröm is vegyül. A Ráma látványos bizonyítéka az igazának, de ő soha nem teheti be a lábát oda, még csak nem is láthatja a saját szemével. Ha váratlanul megjelenne az ördög, és felajánlaná neki a teleportáció lehetőségét, aláírná a szerződést, anélkül hogy az apróbetűs részt elolvasná.

— Igen, nagykövet úr, valószínűleg szolgálhatok értékes információval. Kétségtelenül egy «Űrbárkával» van dolgunk. Az asztronautika irodalmában már régóta élő elképzelésről vehet szó; visszavezethető egészen J. D. Bernal brit fizikusig, aki már 200 évvel ezelőtt, pontosan 1929-ben kiadott könyvében javasolta a csillagközi kolonizálásnak ezt a módszerét. Hasonló javaslatot tett még korábban a nagy orosz úttörő, Ciolkovszkij is.

Számos lehetőség közül választhatunk, amennyiben egyik csillagrendszerből át akarunk menni a másikba. Feltételezve, hogy a fény sebessége abszolút határ — és mindannak ellenére, amit ezzel kapcsolatban hallani lehet, ez még nem a végső bizonyosság (Davidson professzor méltatlankodva felmordult, de nem tiltakozott) —, lehet gyors utat tenni kis űrhajóval, vagy lassút egy naggyal.

Technikailag nem kizárható, hogy az űrhajó a fény sebességének 90 /-ával, vagy még többel is haladjon. Ez annyit jelent, hogy öt-tíz éves utazással elérhetők a szomszédos csillagok — talán fárasztó, de nem keresztülvihetetlen, különösen olyan lények esetében, akiknek élettartama századokban mérhető. Hasonló időtartamú utazások elképzelhetők a mieinknél nem sokkal nagyobb űrhajókkal.

No persze, ekkora sebesség nem érhető el, ha túl nagy a hasznos teher; gondolják csak el, az út végi lassuláshoz is üzemanyag kell, még akkor is, ha az űrhajó nem tér vissza. Tehát célszerűbb lassabban menni — tízezer, százezer évig…

Bernal és mások arra gondoltak, hogy néhány kilométer átmérőjű világocskákat kellene létrehozni, melyek több ezer utassal indulnának el a több nemzedéken át tartó útjaikra. Természetesen szigorúan zárt rendszerről van szó, amely folytonosan újratermeli az élelmiszert; a levegőt és egyéb szükséges anyagokat, pontosan úgy, ahogy a Föld — csak kicsiben.

Néhány író azt javasolta, hogy az Űrbárkát mint koncentrikus gömbök sorozatát kell megépíteni, mások üreges, forgó hengert képzeltek el, ahol a centrifugális erő mesterséges gravitációt eredményez — pontosan ügy, ahogy a Ráma esetében tapasztaltuk.

Davidson professzor nem állhatta tovább szó nélkül ezt a pongyola stílust.

— Centrifugális erő nem létezik. Ez egy mérnöki koholmány. Csak tehetetlenség létezik.

— Tökéletesen igaza van, nem is vitás — mondta Perera —, ámbár nehezen tudná erről meggyőzni azt az embert, aki kilódul egy körhintából. De szükségtelennek látszik a matematikai szigor…

— Kérem, kérem — vágott közbe kétségbeesetten Dr. Bose —, mindannyian tudjuk, miről van szó, vagy legalábbis úgy hisszük. Kérem, ne rombolja le az illúzióinkat!

— Nos, csak arra akartam rámutatni, hogy semmi lényegesen újat nem látunk a Ráma esetében, eltekintve meghökkentő méretét. Ilyesmit az ember már kétszáz éve elképzelt.

De rögtön felvetődik bennem egy másik kérdés: Pontosan mióta utazik a Ráma az űrben?

Nagy pontossággal meghatároztuk a pályáját és a sebességét. Feltéve; hogy nem hajtott végre navigációs manővereket, helyzete visszavezethető akár több millió évre is. Eleinte úgy gondoltuk, hogy valamelyik közeli csillag irányából jön — de egyáltalán nem így van.

A Ráma több mint kétszázezer éve nem haladt el csillag közelében — és az a bizonyos kétszázezer év előtti történetesen egy szabálytalanul változó nap volt: a lehető legkényelmetlenebb lakott naprendszer száríjára. Fényváltozási aránya ötven az egyhez, vagyis néhány évenként a bolygók átsülnének, majd átfagynának.

— Van egy feltételezésem — vetette közbe Dr. Price —, amely talán szolgálhat magyarázatul. Lehet, hogy az egykor szabályos nap volt, és csak később vált instabillá. Ezért kellett a rámaiaknak újat keresniük.

Dr. Perera csodálta az idős archeológusnőt, ezért nem szakította félbe. De vajon mit szólna akkor az idős hölgy, ha ő is beleavatkozna az ő szakterületébe?

— Gondoltunk erre — mondta nyájasan. — De ha elfogadjuk a csillagok fejlődésének jelenlegi elméletét, ez a csillag sohasem lehetett stabil, sohasem lehettek életet hordozó bolygói. Tehát a Ráma legalább kétszázezer éve úton van az űrben, de az is lehet, hogy több mint egymillió éve.

Most azonban hideg, sötét és minden valószínűség szerint halott. Az én megítélésem szerint azért, mert a rámaiaknak valószínűleg nem volt választásuk, talán valóban a bekövetkező katasztrófa elől menekültek, de rosszul számítottak.

Nincs olyan zárt ökológia, amely százszázalékosan működik, mindig számolni kell egy bizonyos veszteséggel — környezetromlással, szennyeződéssel. Egy bolygó megmérgeződése és elhasználódása több milliárd évig is eltarthat — de végül mindig bekövetkezik. Az óceánok kiszáradnak, az atmoszféra megszökik…

A mi méreteinkhez képest a Ráma óriási, valójában mégis csak egészen parányi planéta. A törzs körüli szivárgáson és a biológiai körforgás ésszerű becslésén alapuló számításaim szerint ökológiája mintegy ezer évig tudott létezni. De legfeljebb tízezer évig…

A Ráma gyorsasága emellett ez elég hosszú is lene a galaxis közepén, ahol a csillagok elég sűrűn helyezkednek el. De nem itt kint, a spirális karok ritkásan lakott részén. A Ráma olyan hajó, mely kimerítette készleteit, mielőtt célhoz ért volna. A csillagok között sodródó, elhagyott hajó.

Ez ellen a feltevés ellen egyetlen komoly érv szól, el is mondom, még mielőtt más tenné meg. A Ráma olyan pontosan megtervezett pályán halad a Naprendszerben, hogy a véletlent minden bizonnyal kizárhatjuk. Sőt olyannyira közel kerül majd a Naphoz, hogy az Endeavour kénytelen lesz jó előre elszakadni tőle, nehogy túlságosan felmelegedjék.

Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy mindent értek. Talán működik még valamilyen irányítóberendezés, amely jóval azután is kormányozza a Rámát, miután építői halottak.

Márpedig halottak — ezt merem állítani. A belsejéből vett valamennyi minta tökéletesen steril, mikroorganizmust nyomokban sem találtunk. A felfüggesztett élettevékenységről szóló fecsegéseket pedig nyugodtan figyelmen kívül hagyhatják. Alapvető okok miatt a hibernálás csak néhány száz évig lehetséges, itt pedig ezerszer hosszabb időről van szó.

Így hát e Pandora-embereknek és követőiknek nincs okúk aggodalomra. A magam részéről sajnálom. Nagyszerű lett volna, ha találkozhatunk más értelmes lényekkel.

De legalább választ kaptunk egy ősrégi kérdésre. Nem vagyunk egyedül. Ezentúl más szemmel kell néznünk a csillagokra.