Ötödik fejezetAZ ELSŐ EVA

A Ráma néma volt, mint valami sír — talán valóban az is. Nem adott rádiójelzéseket egyetlen frekvencián sem, a szeizmográf nem érzékelt rezgéseket— eltekintve attól a pici rezgéstől, melyet nyilván a Nap növekvő melege okozott —, nem mutatta sem elektromos áram, sem radioaktivitás jelenlétét. Csaknem baljós csendben haladt, még egy aszteroida is nagyobb zajt csap.

«Mire számítottunk? — kérdezte Norton magában. — Fogadó bizottságra?» Nem is tudta, csalódottságot vagy megkönnyebbülést érez-e.

A pillanatnyi teendővel mindenesetre tisztában volt. Az utasítás szerint huszonnégy órás várakozás után ki kell mennie felderítésre. Ezen az első napon senki sem aludt valami sokat; a legénységnek még a pihenő tagjai is szüntelenül a műszereket figyelték, melyek nem mutattak semmit, mások meg csak bámulták a figyelőablakokon keresztül a tökéletesen geometrikus tájat. «É1 ez a világ? — tették fel újra és újra a kérdést önmaguknak. — Halott? Vagy csak alszik?»

Az első EVA-ra Norton csak egyetlen társát, Karl Mercer korvett-kapitányt vitte magával, ezt a keménykötésű, okos tisztet, akire végveszélyben is számítani lehetett. Nem akarta elhagyni a hajót látótávolságon kívül, nehogy egy nagyobb csapat biztonsága kerüljön veszélybe, ha bármi zavar adódik. Óvatosságból azonban még két beöltöztetett embert állított a légzsiliphez.

A Ráma gravitációs és centrifugális terein jelentkező néhány grammnyi súly sem előnynek, sem hátránynak nem számított; teljes mértékben hajtóműveikre kellett hagyatkozniuk. Mihelyt lehet, döntötte el Norton magában, kifeszít egy kötélrendszert az űrhajó és a bunkerek közé, hogy üzemanyag-felhasználás nélkül mozoghassanak.

A legközelebbi bunker mindössze tíz méter távolságra volt a légzsiliptől, és Norton először is arról akart megbizonyosodni, vajon nem sérült-e meg a hajó a leszállásnál. Az Endeavour törzse több tonna nyomással, de egyenletes eloszlásban nehezedett a bemélyedő falra. Megnyugodva kezdett mozogni a kör alakú szerkezet körűt, s megpróbált rájönni, mire szolgálhat.

Csak néhány métert haladt, mikor felfedezte, hogy a sima fémfal megtörik. Először, miután a törésnek semmiféle célját nem látta, azt hitte, valami fura díszítés lehet. Sugárirányban haladó hat vájat vagy rés vágódott mélyen a fémbe, és bennük hat, keresztben elhelyezett rúd, mint valami keret nélküli kerék küllői, középen a kerékaggyal. De, minthogy a kerék a falba ágyazódott, forgatni nem lehetett.

Aztán, növekvő izgalommal észrevette, hogy a küllők végénél gondosan megmunkált, mélyvájatok vannak, oly módon, hogy egy kéz (mancs? csáp?) megragadhassa. Ha az ember így, a falhoz támaszkodva megáll, és meghúzza a küllőt, így…

A kerék simán, olajozottan emelkedett ki a falból. Norton legnagyobb megdöbbenésére — mert szinte biztosra vette, hogy valamennyi mozgatható részt réges-régen légmentesen odahegesztettek — egy küllős kereket tartott a kezében. Akár egy ősrégi vitorlás hajó kapitánya is lehetett volna, amint ott áll hajója kormánykerekét tartva.

Most örült, hogy arcát a sapka ellenzője eltakarja Mercer elől.

Meg volt döbbenve, ugyanakkor dühös is volt önmagára; nem lehetetlen, hogy máris elkövette az első hibát. Nem szólaltak-e meg riasztóberendezések a Ráma belsejében, meggondolatlan tette nem indította-e el valamely könyörtelen mechanizmus működését?

De az Endeavour nem jelzett semmiféle változást, műszerei csak a jelentéktelen hősercegéseket és Norton saját mozdulatait jelezték.

— Nos, kapitány, elfordítja?

Norton még egyszer felidézte az utasításokat: «Cselekedjék belátása szerint, de legyen óvatos: Ha minden egyes mozdulatát jóváhagyatja a központtal, soha nem jut sehová.

— Mi az elképzelése, Karl? — kérdezte Mercertől.

— Nyilván égy légzsilip kézi vezérlője… talán vésztartalékrendszer energiakimaradás esetére. Nem tudok elképzelni egyetlen, mégoly fejlett technikát sem, amely ne számítana ilyesmire.

— És ez biztonságos — mormolta magának Norton —, csak akkor működtethető, ha a rendszert semmiféle veszély nem fenyegeti…

Lábát a földre feszítve megragadta a csörlő két szemben lévő küllőjét, és megpróbálta elfordítani. A kerék nem mozdult.

— Segítsen! — kérte Mercert. Mindketten megragadtak egy-egy küllőt, de erejük megfeszítésével sem értek el vele semmit. Semmi sem indokolta persze, hogy az órák és a dugóhúzók a Rámán is ugyanabban az irányban működnek, mint a Földön.

— Próbáljuk meg ellenkező irányban — javasolta Mercer. Ezúttal nem tapasztaltak ellenállást. A kerék simán elfordult egy teljes fordulattal, majd még simábban átvette a terhelést.

A bunker íves fala, mint valami lassan kinyíló kagyló, félméternyire elmozdult. A nap megvilágította, kiáramló levegőben gyémántszemcseként vakító porszemek sodródtak kifelé.

A Rámába vezető út nyitva állt.