"Az Alapítvány pereme" - читать интересную книгу автора (Asimov Isaac)

10.

Trevize aznap éjjel rosszul aludt.

Újra meg újra ki akart törni a börtönből, amelyet az öregasszony épített köréje. De sehogy sem találta a szabadulás útját.

Száműzetésbe küldik, és nem tehet ellene semmit. Branno hajthatatlannak mutatkozott, és még csak leplezni sem akarta alkotmányellenes módszereit. Miközben ő a tanácsosi jogaira épített, meg arra, hogy mégiscsak a Szövetség teljes jogú polgára, a nő még azt a fáradságot sem vette magának, hogy színleljen.

És most itt van ez a Pelorat, ez a tudós csodabogár, aki úgy él ebben a világban, mint egy előkelő idegen — és közli vele, hogy a félelmetes öregasszony már hetekkel ezelőtt elrendezett mindent.

„Fiúnak” nevezte, s lám, az is.

Száműzik egy történész társaságában, aki „ledrágabarátomozza”, és aki némán úszik valamiféle örömmámorban, hogy a nyakukba vehetik a Galaktikát, hogy megkeressék a — Földet?

Az Öszvér nagymamája nevére, hát mi a csuda az a Föld?

Megkérdezte. Persze hogy megkérdezte. Még abban a pillanatban, hogy meghallotta a nevét.

— Bocsásson meg, professzor úr — mondta. — Tájékozatlan vagyok az ön szakterületén, ezért remélem, nem haragítom magamra, ha megkérem, lehetőleg egyszerű szavakkal magyarázza el nekem, mi az a Föld.

Pelorat kerek húsz másodpercig bámult rá komoran.

— Az egy bolygó — mondta végül. — Az eredeti bolygó. Az, amelyen az emberi lény először megjelent, drága barátom.

— Először megjelent? — bámult vissza Trevize. — Honnan jelent meg?

— Sehonnan. Ez az a bolygó, amelyen a törzsfejlődés során az alacsonyabb rendű állatokból kialakult az emberiség.

Trevize töprengett, aztán megrázta a fejét.

— Nem értem, miről beszél. Pelorat arcán átvillant valami bosszús kifejezés. Megköszörülte a torkát, és beszélni kezdett:

— Valaha a Terminuson nem éltek emberi lények. Az emberi lények más világokból érkeztek ide. Erről tud, ugye?

— Persze — felelte Trevize türelmetlenül. Ingerelte, hogy a másik hirtelen fölényes, tanáros stílusra váltott át.

— Nagyon helyes. Így történt ez a többi világ esetében is. Az Anakreonon, a Santannin, a Kalganon, valamennyin. Valamennyiüket úgy alapították valamikor, a régmúltban. Más világokból érkező emberek népesítették be őket. Ez még a Trantor esetében is így volt. Húszezer éven át lehetett gigászi metropolisz, de előtte nem volt az.

— Miért, előtte mi volt rajta?

— Semmi! Vagy legalábbis emberi lény nem.

— Nehezen tudom elhinni.

— Pedig igaz. A régi feljegyzések tanúsítják.

— Honnan jöttek azok az emberek, akik először népesítették be a Trantort?

— Senki sem tudja bizonyosan. Száz és száz bolygó állítja magáról, hogy már az ókor homályba vesző napjaiban is éltek rajta emberek, és mindenféle képzelet szülte mesékkel állnak elő, amelyek az emberiség első érkezéséről szólnak. A történészek rendszerint nem tekintik forrásértékűnek ezeket a meséket, és tovább rágódnak az „eredet kérdésén”.

— És mi volna az? Sohasem hallottam róla.

— Nem lep meg. Bevallom, manapság nem tartozik a népszerű történelmi kérdések közé, de a Birodalom hanyatlásának egy bizonyos korszakában határozott érdeklődésre tarthatott számot a gondolkodók körében. Salvor Hardin is említi futólag az emlékirataiban. Annak a bolygónak az azonosságáról és lelőhelyéről van szó, ahonnan elindult az egész. Ha visszapillantunk az időben, az emberiség az újabban benépesített világok felől a régebbiek felé áramlik, onnan a még régebbiek felé, egészen addig, amíg elérkezünk egy bolygóhoz — az eredetihez.

Trevize azonnal meglátta a nyilvánvaló hibát az érvelésben.

— Nem lehetséges, hogy számos eredeti bolygó volt? — kérdezte.

— Hogy volna lehetséges? Valamennyi emberi lény, szerte a Galaxisban, egyetlen fajhoz tartozik. Egyetlen faj pedig csakis egyetlen bolygóról származhat. Más magyarázat elképzelhetetlen.

— Honnan tudja?

— Először is… — Pelorat jobb kezének mutatóujjával felpöckölte bal keze hüvelykujját, aztán mintha meggondolta volna, letett a reménytelenül bonyolultnak ígérkező magyarázkodásról. Mindkét kezét leengedte hát, és a legnagyobb komolysággal azt mondta: — Drága barátom, becsületszavamat adom rá.

Trevize szertartásosan meghajolt.

— Álmomban sem jutna eszembe, hogy kételkedjek a szavában, Pelorat professzor úr. Tegyük fel tehát, hogy csak egy eredeti bolygó van. Nem lehetséges azonban, hogy száz és száz tart igényt erre a dicsőségre?

— Nem lehetséges, hanem úgy is van. De mind egy szálig megalapozatlan. A dicsőségre áhítozó százak közül egy sem mutatja nyomát a hiperűr előtti társadalom létezésének, hogy az emberelőtti lényből kifejlődött ember nyomairól ne is beszéljünk.

— Ezek szerint ön azt állítja, hogy van ugyan egy eredeti bolygó, ám az, ki tudja, miért, nem tart igényt erre a dicsőségre?

— Fején találta a szöget.

— És ezt a bolygót akarja megkeresni?

— Akarjuk. Ez a küldetésünk. Branno polgármesternő mindent elrendezett. Maga vezeti a hajónkat a Trantorra.

— A Trantorra? Az nem az eredeti bolygó. Maga mondta az imént.

— Persze hogy nem a Trantor az. A Föld az.

— Akkor miért nem mondja azt, hogy vezessem a hajót a Földre?

— Nem fejeztem ki magam világosan. A Föld legendás név. Ez a név maradt fenn az ősi mítoszokban. A szónak nincs semmi ismert jelentése, de megfelel a célnak, hogy „az emberi faj eredetének bolygója” helyett egy szótagú szinonimaként használjuk. Hogy a valóságos térben melyik bolygó az, amelyet „Föld” néven jelölünk, sajnos, nem tudjuk.

— És a Trantoron tudni fogják?

— Nagyon remélem, hogy ott találunk információt. A Trantoron van a rendszer leghatalmasabb könyvtára, a Galaktikus Könyvtár.

— A könyvtárat nyilván tüzetesen átvizsgálták azok, akik ön szerint az Első Birodalom idejében érdeklődtek az „eredet kérdése” iránt.

Pelorat elgondolkodva bólogatott.

— Lehet, de talán nem eléggé. Jómagam sok mindent megtudtam az „eredet kérdésével” kapcsolatban, amit talán nem tudtak az ötszáz évvel ezelőtt élt császárkoriak. Tudja, nagyobb hozzáértéssel nézhetném át a régi iratokat. Már hosszú ideje töprengek rajta, és van egy nagyszerű elméletem.

— Gondolom, az egészet elmesélte Branno polgármesternőnek, ő meg egyetértett vele?

— Egyetértett? Drága barátom, mondhatni eksztázisba jött! Azt mondta, a Trantoron kétségtelenül a nyomára bukkanhatok mindannak, amit tudni szeretnék.

— Kétségtelenül — morogta Trevize.

Többek között ez foglalkoztatta az éjjel. Branno polgármesternő azzal küldte útjára, hogy amit csak tud, szimatoljon ki a Második Alapítványról. Pelorat társául szegődtette, hogy valóságos célját elleplezze az állítólagos Föld-kutatással — egy olyan kutatással, mely elvezetheti bárhová a Galaxison belül. Az álcázás valóban tökéletes volt, csodálta a polgármesternő találékonyságát.

De mit keres itt a Trantor? Hogyan illik bele a képbe? Ha egyszer megérkeznek a Trantorra, Pelorat beveszi magát a Galaktikus Könyvtárba, és soha többé nem kerül elő onnan. Képtelen lesz otthagyni azt a rengeteg könyvet, filmet és egyéb feljegyzést, melyben tengernyi számítógépes adatot és jelképes utalást fog találni.

Nem szólva arról…

Ebiing Mis az Öszvér idejében járt a Trantoron. A mendemonda szerint ott akadt nyomára a Második Alapítványnak, de meghalt, mielőtt még elárulhatta volna. Aztán következett Arkady Darell, és neki sikerült megtalálnia a Második Alapítványt. Ő viszont magán a Terminuson találta meg a Második Alapítványt, és onnan annak rendje és módja szerint ki is füstölték. Bárhol van is most a Második Alapítvány, esküdni merne rá, hogy az a hely nem a Trantor, vagyis nekik semmi keresnivalójuk nincs ott. Ha meg akarja találni a Második Alapítványt, bárhová mehet, csak a Trantorra nem.

Nem szólva ártól…

Hogy mit tervez a továbbiakban Branno, sejtelme sincs róla, és nem is szándékozik az utasításai szerint eljárni. Valósággal eksztázisba jött, amikor értesült a Trantorra tervezett utazásról. Nos, ha Branno a Trantort akarja, hát akkor nem mennek oda! Akárhová — csak a Trantorra nem!

Az éjszaka lassan már a hajnal felé ballagott, amikor az elcsigázott, Trevize-t végre elnyomta a szorongató álom.