"Az Alapítvány pereme" - читать интересную книгу автора (Asimov Isaac)

11.

A Trevize letartóztatását követő napon Branno polgármesternő végre megnyugodhatott. Versengve magasztalták — alaposan eltúlozva érdemeit —, és a botrányt még csak meg sem említették.

Ő persze nagyon is tisztában volt vele, hogy a Tanács hamarosan magához tér bénultságából, és neki válaszolnia kell a kérdésekre. Gyorsan kell cselekednie. Így aztán — félretéve sok más, fontos ügyet — elsősorban Trevize dolgát akarta elrendezni.

Miközben Trevize és Pelorat a Földről társalogtak, Branno a Polgármesteri Hivatalban fogadta Munn Li Compor tanácsost. Amikor a férfi fesztelenül helyet foglalt vele szemben, az íróasztal túloldalán, Branno még egyszer alaposan szemügyre vette.

Alacsonyabb és vékonyabb volt Trevize-nál, és csak két évvel idősebb. Mindketten újonnan, ifjonti magabiztossággal kerültek be a Tanácsba, s talán éppen ez kovácsolta össze őket, mert egyébként minden tekintetben különböztek egymástól.

Trevize erőteljes, sugárzó egyéniség volt, bár Comporból is csak úgy áradt a derűs magabiztosság. Talán csak szőke haja és kék szeme tette, ami csöppet sem volt jellemző az alapítvány béliekre. Ez szinte nőies bájt adott külsejének, mely — Branno megítélése szerint — női szemmel kevésbé volt vonzó, mint Trevize figurája. Compor szemmel láthatóan sokat adott a küllemére: a szokásosnál hosszabbra növesztette s talán még enyhén be is hullámosította szőke haját, s halványkékre festette a szemhéját, hogy ezzel is kiemelje szeme kékségét. (Az utóbbi tíz évben meglehetősen elterjedt a férfiak között a szemfestés.)

Nem volt nőcsábász. Boldog családi életet élt a feleségével, ámbár még nem jelentette be szülővé válásának szándékát, és arról sem tudtak, hogy titokban másik társa is volna. Ebben is különbözött Trevize-től, aki éppoly gyakran váltogatta élettársait, mint élénk színekben pompázó, hírhedt selyemöveit.

A két ifjú tanácsos életében nem sok dolog maradhatott rejtve Kodell emberei előtt, és Kodell most is ott ült a szoba egyik sarkában, s nem kevés fáradságába került, hogy szokásos derűje egy pillanatra se hagyja cserben.

— Compor tanácsos — szólalt meg Branno —, maga jó szolgálatot tett az Alapítványnak, de fájdalom, az efféle szolgálatokat nem lehet a nyilvánosság előtt megköszönni, s a megszokott módon nem lehet jutalmazni sem.

Compor elmosolyodott. Szabályos, fehér fogsora láttán Brannóban egy pillanatra felötlött a kérdés, vajon ilyen külsővel dicsekedhet-e a Szíriusszektor minden lakója. Compor családfája, mely szerint erről a sajátos, meglehetősen periferikus vidékről származna, anyai nagyanyjáig vezethető vissza, akinek szintén szőke haja és kék szeme volt, és aki azt állította, hogy az ő anyja jött a Szinusszektorból. Kodell szerint viszont mindeddig nem támasztotta alá az állítást döntő bizonyíték.

A nők már csak ilyenek, mondta akkor Kodell, a nagymama nyilván kedvét lelte az állítólagos távoli, egzotikus ősökben, akik még vonzóbbá tették amúgy is híres szépségét.

„Ilyenek a nők?” — kérdezte akkor Branno kimért hangon, mire Kodell elmosolyodott, és azt motyogta, hogy ő, természetesen, a hétköznapi nőkre gondolt.

— Nem szükséges, hogy az Alapítvány népe megtudja, milyen szolgálatot tettem — mondta Compor —, elég, ha maga tudja.

— Én tudom, és nem is felejtem el. De azt sem szeretném, ha abban a hitben ringatná magát, hogy kötelezettségei ezzel véget értek. Sikerrel vágott bele egy bonyolult feladatba, de munkája még nem ért véget. Még többet akarunk tudni Trevize-ről.

— Mindent elmondtam, amit vele kapcsolatban elmondhattam.

— Lehet, hogy ezt akarja velem elhitetni. Még az is lehet, hogy önmagát is ebben a hitben ringatja. Most mindenesetre válaszoljon a kérdéseimre. Ismer egy Janov Pelorat nevű úriembert?

Compor homlokán egy pillanatra ráncok jelentek meg, majd ugyanolyan hirtelen el is simultak.

— Ha látnám, lehet, hogy megismerném — mondta óvatosan —, de a név nem mond számomra semmit.

— Tudós.

Compor egy enyhén megvető, de néma „Ó!”-t bocsátott ki összecsücsörített ajkán, mintha meglepné a polgármesternő feltételezése, miszerint ő ismerhet holmi tudósokat.

— Pelorat érdekes figura — folytatta Branno —, akit sajátos érdekek fűznek ahhoz, hogy a Trantorra látogasson. Trevize tanácsos fogja elkísérni. Maga, aki jó barátja volt Trevize-nak, és talán ismeri a gondolkodásmódját, elárulhatá nekem: vajon Trevize valóban elmegy-e a Trantorra?

— Ha maga elintézi, hogy Trevize hajóra szálljon — felelte Compor —, és az a hajó a Trantorra tart, mit tehet egyebet, mint hogy odamegy? Gondolom, nem azt akarja sugallni, hogy netalán föllázad, és átveszi a hajó parancsnokságát?

— Nem értett meg engem. Ő és Pelorat egyedül utaznak az űrhajón, és Trevize lesz a hajó kapitánya.

— Azt kérdezi tőlem, vajon Trevize hajlandó lesz-e önként a Trantorra menni?

— Igen, ezt kérdezem.

— Polgármester asszony, honnan tudhatnám, mik a szándékai?

— Compor tanácsos, maga nagyon közelről ismerte Trevize-t. Tudta, hogy hisz a Második Alapítvány létezésében. Soha nem beszélt magának róla, hogy elképzelése szerint hol van, hol bukkanhatnánk a nyomára?

— Soha, polgármester asszony.

— Gondolja, hogy meg fogja találni? Compor kuncogott.

— Én azt gondolom, hogy bármi volt is, és bármilyen fontos lehetett is a Második Alapítvány, még Arkady Darell idejében elpusztították. Én ebben történetben hiszek.

— Ne mondja! Akkor miért árulta el a barátját? Hal ő valami nem létező dolog után kutat, miféle kárt okozhat fura nézetei terjesztésével?

— Nemcsak az igazság okozhat kárt — válaszoltál Compor. — Lehet, hogy ő fura nézeteket vallott, dél általuk nyugtalanságot kelthetett volna a Terminus népében, és azzal, hogy a galaktikus történelem nagy drámájában kétségeket és félelmeket ébreszt az Alapítvány szerepét illetően, meggyöngítette volna a Szövetségben betöltött vezető szerepét, valamint a Második Galaktikus Birodalom létrehozására irányuló tőrekvéseit. Nyilván maga is így gondolta, különben nem fogatta volna el a Tanácsteremben, és a törvényszéki tárgyalás mellőzésével nem kényszerítené száműzetésbe. És miért tette, ha szabad megkérdeznem, polgármester asszony?

— Egyezzünk meg abban, hogy voltam olyan óvatos, hogy úgy ítéljem meg, lehet némi igazság a nézeteiben, s ennek következtében valóságos és közvetlen veszélyt láttam a véleménye hangoztatásában.

Compor hallgatott.

— Egyetértek magával — folytatta Branno —, de a helyzetemmel járó felelősség kényszerít rá, hogy minden lehetőséget számba vegyek. Hadd kérdezzem meg tehát újra, sejti-e, hogy Trevize szerint hol rejtőzik a Második Alapítvány, vagyis merre szándékozik menni.

— Sejtelmem sincs róla.

— Még csak nem is célzott rá soha?

— Nem, magától értetődően nem.

— Soha? Ne hamarkodja el a választ. Gondolkozzék! Soha?

— Soha — állította Compor határozottan.

— Egy célzás erejéig sem? Akár csak tréfából? Vagy szórakozott megjegyzés formájában? Nem emlékszik egy-egy teóriájára, mely csak most, utólag tűnik jelentőségteljesnek?

— Nem emlékszem ilyesmire. Én mondom magának, polgármester asszony, a lehető legzavarosabb elképzelései voltak a Második Alapítványról. Ezt maga is tudja, és ha ezeket komolyan veszi, csak az idejét és az energiáját vesztegeti.

— Az az érzésem, hogy maga hirtelen, ki tudja, miért, újra köpönyeget fordított, és most védelmezi a barátját, akit éppen maga juttatott a kezemre.

— Nem — mondta Compor. — Azért árultam el magának, mert úgy éreztem, ezzel jogos és hazafias cselekedetet hajtok végre. Nincs okom rá, hogy megbánjam vagy megváltoztassam a véleményemet.

— Tehát sejtelme sincs róla, hová megy, ha megkapta a hajóját?

— Ahogy már mondtam…

— Pedig én nagyon szeretném tudni, tanácsos — mondta a polgármesternő leplezetlenül sóvárgó arccal.

— Akkor nem marad más választása, mint hogy elhelyezzen egy hipernyomkövetőt a hajón.

— Már gondoltam rá, tanácsos. De rendkívül gyanakvó ember, s attól tartok, megtalálná, akármilyen ügyesen helyeznénk is el. Természetesen elintézhetnénk, hogy a hajó megbénítása nélkül ne tudja eltávolítani, és így kénytelen legyen beletörődni a jelenlétébe…

— Kitűnő megoldás lenne.

— Csakhogy — folytatta Branno — ezzel gátolnánk szabad mozgásában. Esetleg nem menne oda, ahová önként, szabad elhatározásából ment volna. Én pedig semmi hasznát sem venném az így megszerzett információknak.

— Ebben az esetben nem fogja megtudni, hová megy.

— Megtudhatom, de csak akkor, ha nagyon primitív, módszerhez folyamodom. Az az ember, aki rendkívül l agyafúrtnak tartja az ellenfelét, és ennek megfelelően védekezik ellene, rendszerint megfeledkezik róla, hogy léteznek kezdetleges módszerek is. — Arra gondolok, hogy követni kellene Trevize-t.

— Követni?

— Pontosan erről van szó. Egy másik pilóta egy másik űrhajóban. Ugye, mennyire meglepődött? Épp ennyire meglepődne ő is. Eszébe sem fog jutni, hogy bármiféle, a nyomában haladó tömeg után kutasson az űrben, és egyébként is gondunk lesz rá, hogy az űrhajója ne legyen fölszerelve a legkorszerűbb tömegészlelő műszerekkel.

— Polgármester asszony, a legmélyebb tisztelettel bár, de fel kell hívnom a figyelmét, hogy önnek nincsenek tapasztalatai az űrutazásról. Még sohasem fordult elő, hogy egy hajó egy másikat követett volna, mert nem tudná végrehajtani. Az első hipertéri ugrásnál szem elől tévesztené Trevize-t. Még ha nem tudná is, hogy követik, a legelső ugrás a szabadulását jelentené. Elvesztik a nyomát, ha a hajóját nem szerelik föl hipernyomkö vetővel.

— Beismerem, hogy tapasztalatlan vagyok. Ellentétben magával és Trevize-zal, én nem részesültem hajózási kiképzésben. A tanácsadóimtól azonban tudom, és ők átestek a megfelelő kiképzésen, hogy az ugrásra készülő hajó irányából, sebességéből és gyorsulásából igenis lehet következtetni magára az ugrásra… úgy nagy általánosságban. Egy jó számítógép és kiváló ítélőképesség birtokában a kísérő űrhajós kielégítő pontossággal ismételheti meg az ugrást, s így odaát sem veszti szem elől a másikat — különösen akkor, ha neki viszont van korszerű tömegészlelő műszere.

— Ilyesmi megtörténhet egyszer — mutatott rá Compor erőteljesen — vagy legföljebb kétszer, ha a kísérőnek szerencséje van, de többször nem. Ezt nem veheti be a számításába.

— Talán mégis. Compor tanácsos, maga annak idején végzett már ilyen hipernyomkövetést. Látja, sok mindent tudok magáról. Kiváló pilóta, és meglepő dolgokat művelt, amikor egy ugráson keresztül kellett nyomon követnie a vetélytársát.

Compor szeme összeszűkült.

— Akkor még főiskolás voltam. Ma már öregebb vagyok.

— Nem is olyan öreg. Még harmincöt éves sincs. Következésképpen maga fogja követni Trevize-t, tanácsos. Mindenütt a nyomában lesz, és folyamatosan küldi nekem a jelentéseit. Mihelyt Trevize elindul, hamarosan maga is követi, neki pedig már csak órái vannak a Terminuson. Ha visszautasítja a megbízást, tanácsos, börtönbe záratom árulásért. Ha hajóra száll, de valamiképpen elveszíti Trevize nyomát, akár vissza se térjen többé. Ha megpróbálja, szétlőjük az űrben.

Compor felugrott.

— Megvan a magam élete. Elvégezni való munkám van. Feleségem. Egyszerűen nem mehetek el!

— El fog menni. Nekünk, akik az Alapítvány szolgálatára szegődtünk el, fel kell készülnünk rá, hogy ha a helyzet úgy kívánja, hosszan tartó és kényelmetlen feladatokat is vállaljunk érte.

— Természetesen a feleségemnek velem kell jönnie.

— Bolondnak néz? Ő, természetesen itt marad.

— Mint túsz?

— Ha ragaszkodik ehhez a szóhoz. Én inkább úgy mondanám, hogy maga veszélyes útra indul, én pedig annyira a szívemen viselem a felesége sorsát, hogy inkább itt tartom, ahol semmiféle veszély nem fenyegeti. Vitának nincs helye. Maga éppúgy letartóztatásban van, mint Trevize, és bizonyára megérti, hogy gyorsan kell cselekednem, még mielőtt a Terminuson lecsendesedik az örömmámor. Félek, hogy máris leáldozóban van a csillagom.